Az eloadásban két célom lesz. Eloször röviden bemutatom a
mentális fikcionalizmus elméletét. Ennek magja az a gondolat, hogy bár
népi pszichológiánk fogalmiságával reprezentációkat alkotunk egymásról és
önmagunkról, ezek a reprezentációk azonban nem az igazságra irányulnak.
Nem is irányulhatnak arra, mert a nép pszichológiai fogalmi-logikai
sajátosságai ezt nem teszik lehetové. Ezzel szemben népi
pszichológiánkat arra használjuk, hogy általa olyan reprezentációkat
alkossunk, amelyekkel egymás navigációját a társas térben befolyásolni
tudjuk. Másodszor a fenti elméletet kifejto kötet recepciójára
reagálok, pontosabban Forgács Bálintnak a Magyar Pszichológiai Szemlében,
Kelemen Jánosnak az Élet és Irodalomban, Szecsody Kristófnak a
Világosságban megjelent egy-egy cikkére, valamint Tozsér Jánosnak a
BUKSZ-ban és a Journal for General Philosophy of Science-ben megjelent két
írására. Az eloadás második felében az ezekben megfogalmazott
problémákon keresztül igyekszem megmutatni, hogy a mentális fikcionalizmus
továbbra is tartható álláspont.