Nem referáló fogalmak: a felnőttek mintha-játéka?

Jakab Zoltán, BME Kognitív Tudományi Tanszék

A nem referáló fogalmak olyan fogalmak, melyeknek nincs valódi, létező tárgyuk – pl. Mézga Géza, Noszty Feri, vagy Vuk, a rókakölyök. A nyelvfilozófia illetve az elméleti szemantika számára már hosszú ideje komoly problémát jelent annak megmagyarázása, hogy honnan nyerik jelentésüket a nyelv nem referáló kifejezései. A problémát az okozza, hogy a jelentés természetét Frege, Russell, és követőik óta sokan a referencia fogalma segítségével próbálják megérteni: pl. a ’Mars’ név jelentése egy bizonyos jól azonosított égitest. A referenciális szemantika felfogása a megismeréstudomány elméleti alapjaira is nagy hatással van mindmáig, s ezért a nem referáló fogalmak jelentése hasonló kérdéseket vet föl, mint a nem referáló kifejezéseké. E kérdéseknek empirikus vonatkozásaik is vannak: pszichológiai szempontból is olyan nagy-e a különbség a referáló illetve nem referáló fogalmak között, mint a filozófia szemszögéből? Van-e lényeges különbség referáló és nem referáló fogalmaink között szerkezetüket tekintve, vagy a megértésükhöz vezető feldolgozási folyamatok szintjén? E kérdésekkel a legutóbbi időkig lényegében nem foglalkoztak a kognitív pszichológusok. Pár éve egy olyan kutatás látott napvilágot, mely szerint szerkezeti hasonlóságok mutathatók ki referáló és nem referáló fogalmak között, és első közelítésben (reakcióidő mérések alapján) a feldolgozási különbségek is csak minimálisnak tűnnek. Előadásomban az e kutatásból levonható következtetéseket elemzem, további kutatási ötleteket fogalmazva meg. Érzésem szerint a gyermekeknél megjelenő mintha-játék jelensége segít megérteni, hogy hogyan tudunk mi felnőttek is magától értetődő természetességgel kezelni egy kettős igazságfogalmat (pl. egyforma könnyedén elfogadni igaznak azt, hogy Vuk egy rókakölyök, és mondjuk azt, hogy Faludy György költő), beleértve ebbe azt is, hogy bizonyos nyilvánvaló ellentmondások fölött könnyedén elsiklunk, míg másokat azonnal kiszúrunk.