Megjelent
A nyelv grammatikája
A nyelvtudomány és a kognitív pszichológia határán
A könyv a nyelvtanról két diszciplína, a nyelvtudomány és a kognitív pszichológia határán mozogva igyekszik képet alkotni. A nyelvészet szabály-analógia problémáját a kognitív tudományok algebrai-statisztikai tanulás dilemmájával köti össze, és így halad előre egy analógiás-statisztikai nyelvtan kidolgozásában. Ennek során a két tudományterületen egyszerre, illetve felváltva mozog, miközben változatos kérdésekkel foglalkozik. A leíró grammatikák és pszicholingvisztikák morfológiai és szintaktikai megállapításait összekapcsolja a nyelvtörténeti változások és a nyelvelsajátítás problémájával, fonetikai-fonológiai jelenségekkel, korpusznyelvészeti módszerekkel, kísérleti adatokkal és eredményekkel. Ezek a fejezetek látszólag sokféle és egymástól független témakört tárgyalnak, valójában mégis szorosan egymásra épülnek, és egy olyan társas-kognitív grammatikai modell kidolgozásának egyes lépcsőfokait jelentik, ami szerint a nyelvtan tulajdonképpen nem más, mint maga a nyelvi működés.
Részletek a könyvből:
1.4. Más szemlélet – más nyelvtan
„Mindent egybevéve könyvemben legfőbb célom az, hogy a többféle értelemben vett interdiszciplinaritás segítségével szemléletváltást kezdeményezzek a nyelv grammatikájáról való tudományos gondolkodásban. Arra törekszem, hogy a standard nyelvtanokban megjelenő kontextusfüggetlen nyelvtant – részben a történeti nyelvészet és a szociolingvisztika, de főként a kognitív pszichológia tudományos eszköztárával – társas-kognitív kontextusába helyezzem.
A könyv felépítése is ennek a szemléletváltásnak a lépéseit tükrözi. Így az egyes fejezetek nem kronologikusan vagy a nyelvtani jelenségek megszokott tárgyalási sorrendjében követik egymást, sőt nem is mindegyik olyan témájú, amit grammatikainak szokás tartani. Reményeim szerint azonban a könyv fejezeteinek éppen ezzel az összeállításával sikerül végül egy olyan, a mondanivaló egészére nézve mégiscsak lineáris haladású szöveget létrehoznom, amiből az emberi nyelv dinamikus és variábilis grammatikájáról nemcsak egy egységes, de egyben egy átfogó és új kép rajzolódik ki.”
26.2. Nyelvgrammatika
„Mivel a hálózatnyelvtanban állapotokkal nem, csak dinamizmussal számolhatunk, feloldódik a folyamat és végeredménye közti klasszikus válaszfal is. Ha ugyanis a reprezentációt az élerősségek hordozzák, a tapasztalatot pedig a csúcspontok aktiválódása, akkor a tudás és a tanulás „nem két különböző dolog, hanem az érem két oldala: ugyanaz a hálózat, különböző aspektusokból értelmezve” (Nánay 2000: 139). Ennek következtében a modell az ontogenezist megmagyarázatlan ugrások nélkül, valódi folyamatként képes megjeleníteni.
Ezzel pedig egy olyan hálózatnyelvtan képe rajzolódik ki, amelyben a strukturalizmus langue-parole dichotómiája (Saussure 1916/1997: 48–49) éppúgy tarthatatlanná válik, mint a chomskyánus nyelvészet kompetencia-performancia elkülönítése (Chomsky 1965/1986: 115–116). Ebben a megközelítésben eleve rögzített, diszkrét szimbólumokkal és műveletekkel egyáltalán nem, csak olyan változó, folytonos grammatikai prototípusokkal számolhatunk, amelyek az aktuális mintázatokból emergensen válnak ki.
Mindazonáltal az, hogy a dinamikus nyelvtani reprezentációk révén a hálózatban tulajdonképpen az egyes nyelvi egységek is folyamatként tűnnek fel, egy, a nyelvészet jelenlegi axiómáival merőben ellenkező tételre is felhívja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy ebben a keretben a nyelvtan nem értelmezhető szűkebben (morfoszintaxisként), ennél valamivel tágabban (mondjuk a fonológiát is beleértve), vagy éppen kutatói ízlés, nyelvtanírói praktikusság stb. alapján. Hálózatmodellel számolva a grammatika csakis egyféleképpen, méghozzá a legtágabban értelmezhető: a nyelv működésének hogyanja nem lehet más vagy kevesebb annál, mint a nyelv, a maga teljességében.”